1 Korinthus 2 — Magyar Szent Biblia

1 Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.

2 Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl.

3 És én erõtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.

4 És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitetõ beszédiben állott, hanem léleknek és erõnek megmutatásában:

5 Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

6 Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendõ fejedelmeinek bölcseségét;

7 Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktõl fogva elrendelt az Isten a mi dicsõségünkre;

8 Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsõség Urát:

9 Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az õt szeretõknek.

10 Nekünk azonban az Isten kijelentette az õ Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.

11 Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely õ benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.

12 Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenbõl való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.

13 Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.

14 Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.

15 A lelki ember azonban mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg.

16 Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná õt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.