Róma 1
  • 1 Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomá[nak hirdetésére.]
  • 2 Melyet eleve megígért az õ prófétái által a szentírásokban,
  • 3 Az õ Fia felõl, a ki Dávid magvából lett test szerint,
  • 4 A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felõl,
  • 5 A ki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az õ nevéért;
  • 6 Kik között vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai:
  • 7 Mindeneknek, a kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
  • 8 Elõször hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van;
  • 9 Mert bizonyságom nékem az Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az õ Fiának evangyéliomában, hogy szüntelen emlékezem felõletek,
  • 10 Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek;
  • 11 Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerõsítésetekre,
  • 12 Azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.
  • 13 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, hogy én gyakran elvégeztem magamban, hogy elmegyek hozzátok (de mindez ideig megakadályoztattam), hogy köztetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint a többi pogányok közt is.
  • 14 Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.
  • 15 Azért a mi rajtam áll, kész vagyok néktek is, a kik Rómában vagytok, az evangyéliomot hirdetni.
  • 16 Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívõnek idvességére, zsidónak elõször meg görögnek.
  • 17 Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitbõl hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitbõl él.
  • 18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennybõl, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
  • 19 Mert a mi az Isten felõl tudható nyilván van õ bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
  • 20 Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az õ örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétõl fogva az õ alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy õk menthetetlenek.
  • 21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsõítették õt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az õ okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az õ balgatag szívök megsötétedett.
  • 22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
  • 23 És az örökkévaló Istennek dicsõségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
  • 24 Annakokáért adta is õket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplõsítsék;
  • 25 Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtõ helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
  • 26 Annakokáért adta õket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az õ asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
  • 27 Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az õ tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
  • 28 És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adták õket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
  • 29 A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
  • 30 Súsárlók, rágalmazók, istengyûlölõk, dölyfösek, kevélyek, dicsekedõk, rosszban mesterkedõk, szüleiknek engedetlenek,
  • 31 Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
  • 32 Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvõkkel egyet is értenek.