Róma 15
Magyar Szent Biblia · 33 verses
- 1 Tartozunk pedig mi az erõsek, hogy az erõtelenek erõtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
- 2 Mindenikünk tudniillik az õ felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.
- 3 Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.
- 4 Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tûrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
- 5 A békességes tûrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:
- 6 Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsõítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
- 7 Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsõségére.
- 8 Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerõsítse az atyák ígéreteit;
- 9 A pogányok pedig irgalmasságáért dicsõítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.
- 10 És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az õ népével együtt.
- 11 És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok õt minden népek.
- 12 És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; õ benne reménykednek a pogányok.
- 13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bõvölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.
- 14 Meg vagyok pedig gyõzõdve atyámfiai én magam is ti felõletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.
- 15 Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentõl nékem adott kegyelem által,
- 16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves [és] a Szent Lélek által megszentelt.
- 17 Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban.
- 18 Mert nem merek szólni semmirõl, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.
- 19 Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtõl és környékétõl fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.
- 20 Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:
- 21 Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett õ felõle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik.
- 22 Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
- 23 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendõ óta, hogy elmenjek hozzátok:
- 24 Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha elõbb részben beteljesedem veletek.
- 25 Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek.
- 26 Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak.
- 27 Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben.
- 28 Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába.
- 29 Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek.
- 30 Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten elõtt,
- 31 Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek elõtt;
- 32 Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak.
- 33 A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.