Zsoltárok 142
Magyar Szent Biblia · 7 verses
- 1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
- 2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
- 3 Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,
- 4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.
- 5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.
- 6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;
- 7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]