Zsoltárok 17 — Magyar Szent Biblia

1 Dávid imádsága.

2 A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.

4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.

5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

9 A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz.

13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

14 Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.